FOGANTYÚK

A hazai kerékpárgyártás első éveire a fafogantyúk használata volt a legjellemzőbb. Bár a korabeli katalógusok egyes kerékpár típusokat gyakorta gumifogantyúval szerelve kínáltak, eredeti gumimarkolat, mely igazoltan az adott korszak terméke, nem igazán került elő. Ami mégis került, az az efféle leletek kicsiny száma miatt nem egyértelműsítette a helyzetet, nem konkrétizálta hogy mely időszakban, és hogy mely kerékpártípusnál, pontosan mifélét is használhattak.

Régi kerékpár alkatrész árjegyzékekekben, és gumiárú katalógusokban találhatunk egyszerű rajzokat gumi markolatokról, ám sajnos egyenlőre ezek sem segítenek egy tisztább kép kialakításásban. Részben a rajzokat alátámasztó leletek hiánya miatt, részben pedig azért sem, mert az idő előrehaladtával a gumi fogantyúk forma világa, megjelenése is feltehetőleg további változásokon mehetett át.

A versenykerékpárok egyfajta kivételt képeznek, ugyanis azoknál leginkább, csak gumifogantyúkat lehet elképzelni, bár sajnos ott sem sok tárgyi lelet maradt fenn az utókornak.

Érdekes jelenség hogy a katalógusok több ismert kerékpártípusnál gumifogantyút rajzoltak, mégis az előkerült leletek, biciklironcsok fafogantyúval voltak szerelve. Mindezek mellett több, igen jó állapotban megmaradt  "CSODA" kerékpár tanúskodik arról, hogy a katalógusképtől eltérően inkább a famarkolatok használata volt jellemző. Ezeknél a szépen megmaradt "CSODA" bicikliknél egyértelműen látható, hogy a kormányon található diófa markolatok a kerékpár eredeti alkatrészei voltak.

Weiss Manfréd kerékpárok esetén a legjellemzőbb faanyag amiből a fogantyúkat készítették, az a diófa volt. Ennek több oka is van. Egyrészt a harmincas-negyvenes évek korszakának egyik leginkább kedvelt, szép erezetű, jól megmunkálható fafaja a dió. Rengeteg bútor, és egyéb dísztárgy készült ebben a korban a különleges, és egyébként régies hangulatot árasztó dió fából. Ez az anyag egy kimondottan jól megmunkálható, viszonylag tömör szerkezetű, kevésbé repedékeny keményfa, ami aránylag jól ellenáll az időjárás viszontagságainak is, és emellett igen jól eszetergálható. Ideális alapanyag esztétikus, "CSINOS" kerékpárfogantyúk készítéséhez.

A dió mellett esetenként még bükkfát is használtak famarkolatok alapanyagaként, bár a bükk fogantyú inkább külföldi kerékpártípusoknál volt gyakori. A hazai leletek tanúsága szerint a "Magyar katonai kerékpár" volt bükkfa fogantyúval szerelve. Ez mellett a háború utáni bicikliknél találkozhatunk bükk fogantyúval viszonylag nagy gyakoriságban.

A bükk is egy nagyon jól esztergálható, tömör keményfa. Szintén jellemző bútoripari alapanyag, bár erőssége nem a "csinos" megjelenés, hanem a jó alakíthatóság. Minőségét gőzöléses eljárással szokták tovább javítani. A gőzölt bükk alaktartó, nem reped, kíválló tulajdonságokkal rendelkezik. Egykor kítűnő, s majdnem hogy egyedüli alapanyaga volt a "Thonett" hajlított bútoroknak. Ennek ellenére a két világháború között a bükköt nem sorolták az igazán értékes fafajok közé.

Bár a WM korszakból előkerült leleteknél gyakran találkozhatunk ezen fafajoktól eltérő anyagból készített fafogantyúkkal, ezek legtöbb esetben később pótolt, utángyártott alkatrészek. Bármennyire is szép, mutatós egy cseresznye, alma, avagy körte fából esztergált fogantyú, ipari szintű felhasználásuk nem volt jellemző. Nehézkes, költséges beszerezhetőségük, vagy éppen más kedvezőtlen tulajdonságaik miatt.( PL:nem kellő időjárásállóság, repedékenység )Tehát el lehet mondani, hogy a rendszerint különleges rajzolatú, egyébként ritka, nemes gyümölcsfák, s egyéb trópusi fajok felhasználása nem volt ipari szinten jellemző, általában hamar tönkrementek, s nem vették fel a versenyt a "diófa " kedvező tulajdonságaival.

Meg kell jegyezni hogy az egyébként esztétikus, és ez mellett kedvező tulajdonságokkal bíró "cseresznye" faanyag felhasználása elképzelhető lehetett kisipari gépeknél. Egyetlen hátránya a viszonylag kicsi kereskedelmi mennyiség, s az ebből fakadó magas beszerzési ár volt, amit egy kisebb kerékpárgyártó cég elképzelhetően fel tudott vállalni, a különleges, mutatós megjelenéséből fakadó előnyökért.

A közismerten nagy időjárásállóságáról elhíresült "Tölgy", illetve "Akácfa" pedig más egyéb kedvezőtlen tulajdonságai miatt nem felel meg alapanyagként kerékpármarkolatok készítéséhez. Mindkét fa könnyen hasad, éppen ezért kedvelt jól hasogatható tűzifa manapság. Az akác viszonylag jól esztergálható, de komisz, rideg, repedékeny, és nem mérettartó. A tölgy bár nemes bútoripari keményfa, szerkezetéből adódóan nem túl jól esztergálható, annak ellenére hogy szívós és erős, vékonyfalú furatok esetén a sajátos sejtszerkezetének köszönhetően könnyen hasad. Fogantyúk esetén, pont a furat mellett keletkező viszonylag vékony falvastagság okoz sok esetben problémákat. A tölgyfa ez mellett időjárás viszontagságainak kitéve gyakran változtatja színét, csersavtartalmának köszönhetően hajlamos elszíneződésre, feketedésre.

Különböző fából készült fogantyúk közelről

Azt lehet mondani hogy a háborút megelőző időszakban, hazánkban készült kerékpároknál, a legjellemzőbbek a diófából készült fogantyúk voltak. Az egykori kerékpárkatalógusokban is leginkább a "CSINOS DIÓFA-FOGANTYÚ" megnevezéssel találkozhatunk.

A leletek tanúsága szerint a hazai fogantyúk jellegzetes formavilággal rendelkeztek, mégis méreteikben, apróbb részleteikben eltérhettek egymástól. Voltak kissé vékonyabbak, vaskosabbak, íveltebbek, sarkosabbak, és előfordult az is hogy a bordák számában mutattak eltérést. Bár az alapforma hasonló, mégis közelről megvizsgálva bizony különbözhettek egymástól ezek az egyébként jellegzetesnek mondható WM markolatok.

Ma még nem lehet biztosan megmondani az eltérések okát. Talán a kor előrehaladtával változtak, vagy talán biciklitípusonként (túra-ballon), eleve eltérő méretű, formájú diófa fogantyúkat használtak.

Fogantyúk

Mokány kerékpárnál inkább az "Osztrák" formavilágra emlékeztető, apró bordás fogantyút láthatunk. Ez a forma gyakorta jelenik meg  forgalmazói kerékpártípusoknál is. WM vázra épített forgalmazói bicikliknél egyébként gyakorta eltérhetnek a fogantyúk mind formavilágukat, mind alapanyagukat tekintve a "tipikus" WM markolatoktól. Ezek a forgalmazói gépek sok esetben éppen az apró eltérésekkel próbáltak különlegesebbnek, másabbnak mutatkozni a fősodratú, letisztult Weiss Manfréd kerékpároknál.

Katonai bicikliknél abszolút egyedi, jellegzetes bükkfa fogantyú került a kerékpárra, amit apró csavarokkal plusszban rögzítettek a kormánytesthez.

Valahol a 40-es évek második felében kissé változik a fogantyú formája, s immár alapanyaga is. Ekkor már szinte minden fogantyú négy gyűrűből tevődik össze, s viszonylag vaskos erős megjelenésű. Ebből az időből az immár gyakori bükkfamarkolatok mellett gyakran kerülnek elő kőrisfából, és nagyritkán tölgyfából készült fogantyúk is. Itt fontos megjegyezni hogy egy beöregedett fafogantyúnál igen nehéz a Kőris, illetve a Tölgy faanyag megkülönböztetése, igen hasonlatos rajzolatuk miatt.

A kőris mint alapanyag egyébként nyomába sem ér a "nemes" Dió, vagy a kíválóan megmunkálható bükkfa minőségének. Kimondottan hajlamos szuvasodásra(kukac), elszíneződésre, korhadásra.

Érdekesség hogy a "Rákosi" korszak első éveinek jellegzetes modern 22 mm-es túrakormányai is a gyártás kezdetén fafogantyúval voltak ellátva, gyakran valamiféle jellegtelen félkemény, avagy puhafából esztergálva. Ezt hamar leváltotta a "Rákosi " korszak jellegzetes, régi világot idéző műanyag fogantyúja.

Összehasonlításban

A fogantyúk rögzítésénél használt lemez gyűrűk is kisebb változáson mentek át. A korai gyűrűk éleinél sarkosabbak, felületük egyöntetű, sima. A háború utáni időkben, feltehetőleg az évtized végén a gyűrűk élei kissé legömbölyödnek, felületükön apró beütések találhatók, amik a fogantyúhoz való biztosabb rögzítést szolgálták.

Érdemes megemlíteni még egy harmadik gyűrűt is amivel hazai kormánytesteken találkozhatunk. Ez jóval szélesebb mint a WM gépek jellegzetes markolatgyűrűje. Ez a gyűrű a mosoni "Kühne" (OSO) bicikliknél volt használatos, de úgy tűnik ott sem minden esetben.

A Kühne katalógusok egyébként feketére festett fafogantyúkat említenek, ebből kiindulva arra lehet következtetni hogy OSO gépeknél feltehetőleg valami kevésbé értékes faanyagból készülhettek a markolatok, vagy talán az éppenhogy hosszanti irányban jól tapintható árkokkal sűrűn barázdált Kőris fát használhatták, ahol a tapintható barázdák festés esetén is szép rajzolatot adnak a fogantyúnak.

A Weiss Manfréd kerékpároknál használt fogantyúk általában valamiféle színtelen lakkal voltak felületkezelve.